győzelmet elérni. Így volt ez az egészségi állapotommal is….

Az elmúlt egy év során, majd az ezt követő hónap folyamán 14kg-ot lefogytam. 2010 év végén már teljes körű orvosi kivizsgálásra küldtek, ahol a komplett laborvizsgálat után minden belső szervemet alaposan átnézték. A labor eredmény már negatív híreket hozott. A székletmintáimban vért találtak. Ezután gyomortükrözés következett, ahol megállapították, hogy a gyomrom alsó harmada tiszta seb, a sebek véreznek és az egész gyomornyálkahártyám gyulladásban, van. Írtak fel egy gyógyszert, amik, majd remélhetőleg megállítja a vérzéseket, amik akkut, mélyvérzést okoznak, és meggyógyítja a sebeket. A gyógyszertől azonban belázasodtam, és teljesen legyengültem. Ezeknek, a gyógyszereknek, amik ezt gyógyítani tudnak, ritkán ez a mellékhatása. A gyógyszer tehát azonnal le kellett tenni!

A következő Istentiszteleten John pásztor arról tanított, hogy milyen nagy hatalmunk is van Jézus Nevében, és az ige megvallásában, gyakorlati alkalmazásában. Teljes hittel fogadtam a tanítást. Másnap a Szent Szellem felébresztett hajnalban imádkozni…Jézus nevében megparancsoltam a gyomorvérzésnek, hogy azonnal álljon el,és felszólítottam a sebeket, hogy forrjanak össze! Két (2) nap múlva ismét felébresztett a Szent Szellem hajnalban, hogy továbbra is valljam meg az igét, és Jézus nevében jelentsem ki a teljes gyógyulásomat. Így is tettem, majd azt mondta, hogy édesapád ma megtér. Elmondtam mindezt édesanyámnak, aki szintén újjászületett keresztény, majd elmentem a mosdóba. Az eddig szurokfekete véres székletem, világos drapp lett, a vér eltűnt! Dicsőség az Úrnak! Édesapám még aznap megtért, és átadta az életét Jézus Krisztusnak!

Még egy vizsgálat volt hátra, az ultrahang. Amikor a doktornő vizsgálni kezdett megkérdezte, hogy tulajdonképpen miért is küldtek oda. Ő mindent rendben talált! A lépem, ami szintén meg volt nagyobbodva teljesen meggyógyult, a jobboldali vesémben volt egy 11mm-es ciszta, ami teljesen eltűnt. Régebben sok vesekövem volt, most teljesen tiszta volt mindkét vesém! Ráadásul mindkét vesém kettes üregrendszerű volt, tehát úgy nézett ki, mintha négy (4) vesém lett volna. Most a bal oldali majdnem teljesen összeforrt, és hiszem, hogy a jobb oldali is össze fog forrni!

Dicsőség Istennek! Alleluja!

Szeretett olvasó, barátom, ezúton kívánom neked is, hogy legyen hited Istenben és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek!

Oláh Mónika testvérnő, Szécsény

Válasz

Nagyon jók ezek a bizonyságok!
Igen , a Hit így működik.
A hit a remélt dolgok valósága és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés (Zsid 11,1).

Előzmény

Válasz

„Az én segítségem az Úrtól van!” Zsolt. 121.2

Hosszú éveken át két gyülekezetet gondoztam Isten kegyelméből. Kaposváron voltam először lelkipásztor, majd András testvérünk halála után a pécsi gyülekezet pásztorává is lettem. Hogy mind a két gyülekezetben egyformán jelen lehessek, nagyon sokat kellett utaznom. Minden csütörtökön, minden második szombaton és minden második vasárnap mentem Kaposvárra. Nem tarthatott vissza semmi, télen, nyáron róttam az utakat…

Egyszer egy nagyon hideg, jeges téli vasárnap reggel autóztam Kaposvár felé. Már nem voltam messze. Gödre előtt van egy nagyobb kanyar, ami emelkedőn megy föl, ami mellett van egy másfél méteres árok. Lent házak vannak. Ezen az emelkedőn tükörjég volt, amit nem láttam. Megcsúszott és elkezdett sétálni az autó. Háromszor el tudtam kormányozni, de a füves részen csúszott még 10 métert a kocsi és az árokban kötöttem ki. . Egy karcolás sem lett rajta, de a 40 cm-es árokból hogyan hozzam ki? Becsöngettem az egyik közeli házhoz, hogy tudnának-e segíteni, hogy kihúznák az autót?
- Jó. Az uram majd 9 felé felkel, fél 10 felé kijön, aztán talán majd segít… – hangzott a válasz. Na, ebből nem lesz segítség és nekem kilenckor már ott kell lennem az istentiszteleten. Felhívtam a szüleimet, akik mögöttem jöttek, hogy vigyázzanak, ha ide érnek. Ők Felsőmocsoládra mentek, mert édesanyám ott lelkipásztor. Ők nem tudtak segíteni.

Imádkoztam és kértem az Urat, hogy küldjön valakit, aki ki tudna húzni engem innen. Hamarosan jött egy terepjáró, már le is volt tekerve az ablak, ahogy közeledett, ami télen nem mindennapi. Kiszállt mindjárt s fiatalember és felajánlotta, hogy ő ki tudja húzni az autót, mert négykerék-meghajtású az övé. Ne aggódjak, van nála drótkötél is. Mintha fel lett volna szerelkezve arra, hogy segítsen. Majdnem ő is becsúszott, olyan jég volt, de sikerült.

Az Úr küldött mindjárt segítséget, nagyon gyorsan. Még ki sem mondtam az „Ámen”-t, a segítség már megérkezett. Időben odaértem az imaházba és hálás szívvel kezdtem meg az istentiszteletet. Dicsőség az Úrnak minden jóságáért!

Szeretettel:
Horváth Gábor
Pécs, 2009

Válasz

Feltétlen bizalom

Úgy gondolom, 4-5 éves lehettem és olyan helyen laktunk szüleimmel, hogy a házunk egy dombon volt, közvetlen az erdő mellett. Lent az erdő alatt volt egy kút, az öcsém és én sokat játszottunk körülötte.

Egyik nap szintén ott játszottunk, mikor az erdőből kivezető keskeny ösvényen jött egy ember. Úgy emlékszem, nem volt idős. Egy fához támaszkodott és nézett minket, ahogy gondtalanul játszunk. Egyszer csak megszólított engem, biztosan látta, hogy én vagyok a nagyobb.
- Kislány, itthon van anyukád? – kérdezte.
- Igen. – válaszoltam.
- Akkor menjél hozzá és kérjél egy kis kenyeret nekem, mert nagyon éhes vagyok.
- Tessék velem jönni anyukámhoz! Majd ad anyukám a bácsinak enni. – mentem oda hozzá.

Kicsit szégyellte magát, vonakodott, de én csak kitartóan hívtam. Nyújtottam a kezemet felé és olyan nagy bizalommal mondtam neki:
- Tessék jönni! Anyukám biztosan fog enni adni a bácsinak!

Akkor ő is megfogta a kezemet és úgy mentünk fel a házhoz. Emlékszem arra is, hogy olyan boldogan vezettem ezt az embert! Ő aztán nem is engedte el a kezemet, úgy mentünk édesanyám elé. Mikor édesanyám meglátott minket, nekem már nem kellett szólni semmit. Ez az ember elmondta édesanyámnak, hogy ő csak egy darab kenyeret akar kérni. Édesanyám nagyon jól fogadta és én büszke voltam az édesanyámra. Láttam, hogy nem csak kenyeret adott ennek az éhező embernek, hanem szalonnát, paprikát és még főtt tojást is, sőt, az útra is csomagolt neki.

Olyan jó lenne, ha ilyen gyermeki bizalom lenne mindig bennem is Megváltóm iránt! Így vezetni Hozzá más embereket, akik még nem ismerik az Úr szeretetét. Hogy bíztam én édesanyámban! Egy pillanatig sem gondolkodtam azon, lesz-e kenyér? Vagy ad-e édesanyám ennek az embernek? Én feltétlenül csak bíztam és nem is csalódtam! Édesanyám többet adott, mint amit én gondoltam volna. Akkor mennyivel inkább ad Isten jót azoknak, akik Tőle kérik?

Válasz

Mindig szerettem idősebb nővéremhez elmenni, mert úgy szeretett, mintha csak a saját lánya lennék. Akkor még csak 21 éves voltam és volt a sógorom rokonságában egy fiú, akit nővérem nagyon szeretett volna nekem. Mivel nem ismertem, mindig emlegette, milyen szép, csendes, magas iskolája van, ennél fogva jó állása, csak annyira szerény, hogy nem képes egy magához illő, rendes kislányt találni magának. Nővérem szerint én lennék az pont. Ő határozottan meg volt győződve arról, hogyha ez a fiú egyszer meglátna engem, biztosan belém szeretne. Mindig ezzel fárasztott.

Egyszer eljött a nagy alkalom! Azon a településen, ahol ez a fiú lakott és a sógorom rokonsága is letelepedett, szokás volt búcsút rendezni minden évben. Olyankor más falvakból is összejönnek rokonok, ismerősök, találkoztak, ünnepeltek. Nővérem mondta, hogy mi is el fogunk menni, magával visz, hogy ez a fiú lásson engem. Mikor ezt elmondta, nagyon szabadkoztam, de nővérem szerint nekem oda feltétlen el kell mennem. Nővéremet nagyon szerettem, nem akartam megbántani, inkább hallgattam.

Már csak egy hét volt vissza és nővérem mondta, hogy nagyon szeretné, ha szépen felöltöznék. Láttam, hogy ez már tényleg nagyon komoly és szomorú voltam. Egész héten őszintén így imádkoztam. „Istenem, segíts, hogy ne tudjak elmenni, add, hogy beteg legyek! Semmi vágyam ilyen célból elmenni oda. Egyáltalán nem felelt meg az ízlésemnek, rosszul éreztem magam. Tudtam, hogy ha Isten adni akar nekem férjet, akkor ad is, nem nekem kell keresgélni. Így is lett.

Egész héten arra vártam már, hogy Isten hallgassa meg a kérésemet. Jöjjön már valami betegség. Minden nap ezt vártam és imádkoztam, hogy megszabadulhassak és ne kelljen elmennem.

Eljött a nap. Hála Istennek, hogy az a betegség, amit annyira vártam, nem jött el. Emlékszem, nagyon szomorúan öltözködtem. Nem törekedtem arra, hogy szebb legyek. Egyszerűen fiatal voltam és nem volt gond, hogy szép legyek. Nővérem nem talált semmi kifogást rajtam, ahogy felöltöztem, de a szívembe nem láthatott bele. Szomorú voltam és csalódott, mert úgy éreztem, hogy imám nem lett meghallgatva.

Nővéremék is tanyavilágban laktak. Amint elkészültünk, bezárta az ajtókat. Házuktól egy 100 méteres magánúton kellett kimenni a másik útra, ami a főút volt. Ezen a 100 méteres útszakaszon, mielőtt kiértünk volna a főútra, hirtelen jött egy hatalmas felhőszakadás, úgyhogy azt sem tudtuk hirtelen, hogyan forduljunk vissza. Mikor hazaértünk, csak ledobáltuk a bicikliket, ruháinkból szinte folyt a víz. Nővérem mondta, hogy sajnos, már nem tudunk elmenni, mert legalább 20 km-es út állt volna előttünk földutakon, kijárt kerékpárutakon és most ezek az utak eláztak és csúszósak. Ruháink is eláztak.

Nagyon örültem, hogy Isten sokkal jobban szeretett engem, nem betegséget, hanem egy jó esőt adott kellemes időben. Tudtam, hogy ez a felhőszakadás meghallgatás volt az én imáimra.

Válasz