Hála legyen az Úrnak, hogy mi megízlelhettük a jövendő világnak erőit, megismerhettük a felséges Istent, és a hittel elfogadott megváltás által Isten gyermekei lehetünk! Hatalmas kiváltságban van részünk! Isten kegyelmesen kiemelt minket a Sátán hatalma alól, a bűn szolgaságából, és magához vont minket Jézus Krisztus által! Érezhetjük naponta az Úr szeretetét, gondoskodását, hatalmát. Védi, óvja életünket. Betöltött Szentlelkével, hogy igazán közösségünk legyen Vele, és mert tudta, hogy mivel Őhozzá tartozunk, szembekerülünk a Sátánnal, Isten ősi ellenségével. Folyik a harc a lelki csatatéren, ezen a jelenvaló világon. Harcban állunk a gonosz pusztítóval, akit Megváltónk legyőzött a Golgotán, hatalmát megtörte. Ezzel a halálra sebzett ellenséggel kell csatába szállnunk, aki még így is képes uralkodni az emberek fölött, és őket Istentől elfordítani.

Gonoszsága szinte felmérhetetlen, mert emberölő volt kezdettől fogva. Fáradhatatlanul arra törekszik, hogy minden pillanatban kárt okozzon, a harc feladására kényszerítsen! Milyen jó, hogy nem egyedül kell szembeszállnunk vele! Esélyünk sem lenne a győzelemre! De velünk van a hatalmas Isten, aki már győzött a Sátán felett! Ő segít az Ő drága Lelke által, hogy mi is győzni tudjunk! A harc kemény. Az ellenség kívülről, belülről is támad. Kívülről a világ kísértései, más emberek reakciói, a nehéz körülmények; belülről saját bűnre való hajlamunk, indulataink, kívánságaink, lustaságunk, állhatatlanságunk és még annyi más gyengeség késztet a meghátrálásra.

Ne gondoljuk, hogy ha meghátrálunk, visszavonulunk az arcvonalból, akkor majd nyugalomban élhetünk, megszűnnek a nehézségeink! Ez egy csapda! Mert aki meghátrál, az számoljon azzal, hogy elveszíti Isten segítségét, jelenlétének örömét, talán a kegyelmet is! Ez a legnagyobb veszteség. És majd rá kell ébrednie, hogy a Sátán jutalma milyen keserű! Hiszen nem adhat mást, csak amije van! De ha kitartva harcolunk, segítséget csak az Úrtól várva, akkor újra és újra megérezhetjük a győzelem ízét! Aki győzni akar, annak szüntelen ébernek kell lennie! Aki elfárad, meggyengül, és nem siet rögtön az Úrhoz új erőért, az elszunnyad és könnyű prédájává lesz a Sátánnak! Milyen jó, hogy az Úr is őriz minket!
   
A harc nehéz. Mégis érdemes küzdenünk, mert olyan jutalom vár ránk Istennél, amely megér minden fáradságot, minden lemondást! Már most érezzük ennek előízét! Aki egyszer találkozott Istennel, és megérezte a Vele való közösség örömét, az soha nem tud megelégedni kevesebbel! Ha feladja a harcot, elhagyja az Urat, soha nem lehet boldog, mert szíve mindig kívánkozni fog Isten közelsége, jelenlétének öröme után. Mert ezen a földön nincs ehhez fogható érzés! Nem lehet semmi mással helyettesíteni! Ezért soha ne latolgassuk a harc feladását, mert a veszteségünk akkor lesz igazán nagy! Lehet, hogy helyrehozhatatlan!

Igaz, hogy a küzdelem fárasztó, a sebek fájnak, az erő fogy, de hű az Úr, hogy nem hagy felettébb kísértetni, mint elhordozhatnánk! Hányszor tapasztaltuk már, hogy mikor erőnk végéhez értünk, és Hozzá kiáltottunk, új erővel ruházott fel! Soha nem hagyott egyedül! És ha megerősödtünk, akkor újra tudtunk harcolni. A bűn ellen, a Sátán ellen és az emberi gyengeségeink ellen. Ez a harc addig tart, amíg élünk. De meghátrálnunk semmiképpen nem szabad, mert abban nem gyönyörködik az Úr! Hiszen Ő erőt ad hozzá! Ő a nehézségek között is boldoggá tesz! A harc idején nem szűkölködünk semmivel sem!

Miért hátrálnánk meg? Mert akadályok vannak? Támadások érnek? Hiszen harcban állunk! Megmondta az Úr előre: „E világon nyomorúságtok lészen, de bízzatok, mert én legyőztem a világot!” A győzelem már biztos! Ne lankadjunk meg! Nézzünk felfelé, ahonnét a mennynek tiszta fénye ragyog ránk, és olyankor mindig látjuk, hogy érdemes küzdeni!

Béke