^{_{Az Isten-kísértés bűne
4Móz. 14:11-12,19-23.
Mal. 3:14-18.}}

<sup><sub>Istenkísértés az, amikor az ember kísérletezik Isten türelmével, ígéreteinek betartásával – és ezáltal Isten szavahihetőségét kérdőjelezi meg. Az a célja, hogy Istennel direkt módon igazoltassa szavainak betartását.
   
Az Isten-kísértés hatalmas bűn, a hit hiányát jelzi az ember részéről. Ha hit lenne szívében Isten szava, ígéreteinek betartása iránt, akkor semmiképpen nem akarná kísérlet alá vetni, nem kételkedne benne, nem is akarná bizonyíttatni Istennel ígéreteinek betartását.
   
Az Isten-kísértés kategóriájába esik a túlzott aggodalmaskodás és az Isten elleni lázadás is. Ugyanis mindkét esetben Isten szuverén és korlátlan hatalmát, bölcsességét kérdőjelezzük meg. Akkor is hatalmát vonjuk kétségbe, ha aggódunk jövőnk miatt, és akkor is, ha zúgolódunk amiatt, ami a jelen pillanatban velünk testi vagy lelki formában történik. Pedig tudnunk kell, hogy Isten mindent tudatosan, előre eltervezetten visz végbe a mi életünkben, abba senki bele nem avatkozhat, senki meg nem változtathatja, nem csúszhatnak bele véletlenek, senki el nem fordíthatja azt az utat, amit Isten kijelölt!
   
Sokszor úgy élünk meg dolgokat, hogy ha teszünk valamit, annak következménye van. Ráütünk a kezünkre, az fáj. Aztán vannak hatalmasságok felettünk, akik gyakorolnak valamit. De ha átgondoljuk, mindenek felett az Úr van, az Ő hatalma, bölcsessége! Semmi nincs olyan, ami az Ő mindentudásában ne lenne benne! Ami megtörténik velünk, arról Ő tud, azt megengedte a mi javunkra! Persze, nem csak olyan dolgok történnek a Földön, amit Isten akar, de a mi életünkben, akik hiszünk, az Övéi vagyunk, csak olyan dolgok történnek, amit Isten megengedett!
  
Izrael népe ott van Cin pusztájában. Átélték már az Egyiptomból való szabadulást, saját szemeikkel látták a tíz csapást. Látták, hogy Istennek hatalma van három napos sötétséget bocsátani, mégpedig úgy, hogy közben Gósen földjén, ahol Izrael élt, világosság volt, különben egész Egyiptomban vaksötét uralkodott. Még az ajtó kilincsét sem találták meg az emberek. Micsoda hatalom! Hatalma volt az Úrnak arra, hogy hirtelen békák pozsogjanak mindenütt vagy sáskák, ártó bogarak. Hatalma volt a vizeket vérré változtatni. És mindeközben ezek a csapások Gósen földjét nem érték. Ehhez senki másnak nincsen hatalma, csakis Istennek! Ilyen csodát azóta sem élt át ember ezen a Földön, amit Izrael ott Egyiptom földjén végignézett! Látták, amikor Egyiptomban minden elsőszülöttet megölt az angyal, mert ők is megölték Izrael fiúgyermekeit. Aki atyjának első gyermeke volt, akár idős, akár fiatal, meghalt. Még az állatok első fajzása is. Aztán látták, amint szorongatott helyzetükben, amikor ott álltak a Vörös-tenger partjainál, hátuk mögött az egyiptomi hadsereg, mint küldött Isten erős keleti szelet, ami kettéválasztotta a tenger habjait, hogy lett száraz út a tenger közepén. Közben az Úr felhőoszlopban a menekülő Izrael és az egyiptomi sereg közé állt, hogy ne közeledhessen az üldöző hadsereg Isten népéhez. És látták, amint az ellenséges had utánuk nyomul a tengeri útra, és mikor a nép átért a túlsó partra, Isten elvonta a habokat fenntartó szelet, és az egész egyiptomi sereg ott pusztult a tengerben. Átélték mindezt a csodálatos szabadulást és ezek után ott vannak Cin pusztájában.
  
Ennyi csoda tanújaként, ilyen sok bizonyság átélése után odaérkeznek a pusztába, ahol nincsen víz. Most mi lesz? >Eddig Isten volt a Mindenható, hatalma volt bármit megcselekedni – most vége a világnak! Most Egyiptomba kell visszamenni, mert ott volt víz, itt meg nincs!< Elgondoltam ezt már sokszor. Nagy hőség volt, tikkasztó forróság. Mindenütt homok és kövek…Víz sehol… Szomjas volt minden élő. Tudjuk, hogy a szomjúságot viseli legnehezebben az ember és igen kevés ideig létezünk víz nélkül. Az az ember, aki Istent még nem ismeri, csodadolgait még nem látta, joggal keseredik el, lázad fel, jogosan látja egy ilyen helyzetben egyetlen megoldásnak az Egyiptomba való visszafordulást. De ez a nép sok csodát látott! Mégis így történt: „Verseng vala azért a nép Mózessel és mondák: Adjatok nékünk vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek én velem? Miért kísértitek az Urat?”(2Móz. 17:2.) Az Úrhoz fordul segítségért, mert kevés híja, hogy meg nem kövezték. Az Úr olyan kegyelmes, a kősziklából fakaszt vizet nekik Mózes pálcájának érintésére – Izrael véneinek szeme láttára! „És nevezé annak a helynek nevét Masszának és Méribának, Izráel fiainak versengéséért, és mert kísértették az Urat, mondván: Vajon köztünk van-é az Úr vagy nincsen?” (2Móz. 17:7.) És ezt kérdezték annak ellenére, hogy saját szemükkel látták, hogy nappal az Úr felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban ott volt közöttük. Ennél láthatóbb jelet ember még nem élhetett át ezen a Földön! Ezért volt az, hogy akik tízszer is kísértették ilyen keményen az Urat, nem mehettek be az Ígéret Földjére! (4Móz. 14.22.)
   
Nem esünk-e mi is ilyen bűnbe, amikor arra gondolunk, hogy Isten foglalkozik-e egyáltalán a mi ügyünkkel? Ha ilyen kísértésbe kerülünk, ne keseredjünk el és ne lázadjunk, hanem gondoljunk vissza arra a sok csodára, amit láttunk, tapasztaltunk! Gondoljunk Isten gondviselésére, amit átéltünk, és akkor rögtön érezzük, hogy ez a mostani sem nehezebb helyzet, mint azok, amikben már voltam, és Isten hatalmát ez sem fogja semmiképpen felülhaladni, Ő bizonyosan megoldja!
  
Ha valaki sorozatosan kísérti az Urat, mint Izrael tízszer is megtette, ott már komoly következmény van, és Isten ezt a fajta bűnt egészen másképpen kezeli, mint a beszédben elkövetett egyéb bűnöket. Az Isten-kísértés tudatos bűn, és annyira Isten ellen irányul, hogy minden esetben súlyos következménye van!
   
Az Úrnak a későbbi időkben is panasza volt a nép ellen. „keményen szóltatok ellenem! – mondta az Úr. Mert azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a Seregeknek Ura előtt? Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kísértik az Istent!” (Mal. 3:13-15.) Zúgolódtak Isten ellen, hogy hogyan lehet az, hogy a hitetlen ember kevesebb gonddal küszködik, gazdagodik, holott gonoszságot cselekszik. Kevélyen él, Isten iránt megkeményített szívvel, nem fogadja el Istent Urának és nem is szolgálja Őt, mégis neki van jószerencséje. Ezért Isten szolgálatának nincs értelme, nem éri meg az Urat követni, sőt, a kevélyek és a gonoszok boldogok, mert azok jól élnek és megszabadulnak.  – Így tanakodtak egymás között.
   
Nem tudom, hogy volt-e már hasonló gondolatotok, beszélgetésetek, vagy hallottatok más ember szájából ilyet? Tudni kell, hogy Isten hallja ezeket. „Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, akik félik az Urat és becsülik az ő nevét.” Mal. 3:16. Minden le lett jegyezve, kik voltak, akik lázadtak Isten ellen és kik álltak az Úr mellett, becsülve az Ő nevét. Feljegyeztetett, ki hogyan nyilatkozott meg az ő szívének gondolataiból. „Megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, aki nem szolgálja őt!”
   
Te hogyan gondolod? Mit mondasz, amikor próbák vesznek körül, és úgy látod, hogy már tarthatatlan az az állapot? Minden szavad emlékkönyvbe fog íratni, és emlékezés okáért ott lesz Isten előtt
   
Nem csak Istent, Jézus Krisztust is kísértették, amikor itt járt a Földön. Olyan beszédet akartak kiprovokálni tőle, ami alapján rá tudják bizonyítani, hogy bűnös, hogy jogalapjuk legyen ahhoz, hogy megöljék. Zavarta őket, hogy jött valaki, aki átlátott rajtuk, rávilágított képmutató hitükre, Aki hatalommal tanítja az Írásokat, Aki csodákat tesz, és az egész nép követi. Veszélyben érezték hatalmukat. Tanácskoztak, mit is tegyenek. Elküldték az Úr Jézushoz saját tanítványaikat, akik ugyanazt a gondolkodást képviseltek, amit ők, – hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy magának a Főtanácsnak a tagjai mennek oda. Hízelkedő beszéddel közelítettek Hozzá: „Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törődöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel. Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?” ( Máté 22:16.) Jézust olyannak állították be, aki igazán hivatott arra, hogy ebben a kényes politikai helyzetben állást foglaljon, akinek a szavát ebben követni kell. Ezzel komolyan megkísértették az Urat, mert abban az időben a messiási hiedelem mindenképpen az volt, hogy a megjelenő Messiás lesz az, aki a zsidó népet a római uralom alól fizikailag megszabadítja. Ha egyértelműen azt mondta volna, hogy szabad, akkor rögtön elvetették volna, mint Messiást. Minden ember elállt volna mellőle, nem követték volna tovább. Ha viszont azt mondja, hogy nem kell adót fizetni, akkor a római birodalommal, magával a császárral kerül ellentétbe – máris van egy ok, amiért a rómaiakat rá lehet uszítani, hogy arra bíztatja a népet, hogy ne fizessenek adót, vagyis lázadást szít. Ezért volt ez Jézus Krisztus számára kísértés. Az Úr mindjárt átlátott rajtuk! „Mit kisértgettek engem, képmutatók? Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt. És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás? Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.” (Máté 22:19.) Ezzel a mondatával tudatosította bennük, hogy a római uralom Isten akaratából van rajtuk, és meg kell adniuk a császárnak, ami az övé. De a zsidók büszkébben voltak annál, mint választott nép, hogy egy pogány népnek adót fizessenek. Meg kellett tenniük, mert kényszerítve voltak, de a belső büszkeségük ez ellen folyamatosan lázadt. Végső soron Isten ellen lázadtak, mert az a hatalom Isten akaratából volt rajtuk. „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Azért, a ki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene!” (Róm. 13:1.)
Aki azért a kormányt vagy a vezető politikusokat szidja, az az Istent kísérti. Mert minden hatalmasság Istentől származik! „Akik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek.” Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dicséreted lesz attól. Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik Annakokáért szükség engedelmeskedni, nem csak a haragért, hanem a lelkiismeretért is. Mert azért fizettek adót is; mivelhogy Istennek szolgái, kik ugyanabban foglalatoskodnak. Adjátok meg azért mindenkinek, a mivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; a kinek a félelemmel, a félelmet; a kinek a tisztességgel, a tisztességet.” Róm. 13:1-7. Ezért volt a hívők között sok kiváló dolgozó annak idején, mert dicséretük volt a hatalmasságtól.
   
Azzal is megkísértették az Urat, hogy elé vitték a házasságtörésen kapott asszonyt. A mózesi törvényben az áll, hogy az ilyen köveztessék agyon. Jézus pedig a megbocsátásról beszélt. Ő nem azért jött, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. Most mit mond a Mester. Lehajol és ír a porba. Mikor sürgetik, akkor így szól: „Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ!” Ján. 8:7.Ilyen bölcs válaszra csak Isten Fia képes! Mindkét csapdát kikerülte és a saját lelkiismeretüket szólította meg. Így mind elkullogtak. Mit mond ez nekünk ma? Ha a te bűnöd megbocsátatott, mégis mást kárhoztatsz, azzal Isten kísérted! Ez a leggyakrabban elkövetett Isten-kísértés! Vigyázzunk ezen a ponton!
   
Pál és Barnabás hirdette az Igét a pogányoknak, sokan megtértek, és amikor nagy örömmel visszatérnek Antiókhiába, néhány farizeusból lett atyafi követelte, hogy az újonnan megtérteket is metéljék körül és tanítsák meg velük a mózesi törvényt, hogy azt megtartsák! Ebben az ügyben fel kellett menniük Jeruzsálembe az apostolokhoz, hogy döntést hozzanak. Péter válaszolt: „Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangyéliomnak beszédét, és higyjenek. És a szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, mert adta nékik a Szent Lelket, miként nékünk is; És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét. Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok is.” (Csel. 15:7-11.) Ők sem tudták megtartani a Törvényt, az ő atyáik sem tudták soha, ezért kellett eljönni Jézus Krisztusnak. Mégis kísértették az Urat. Isten-kísértés az, ha olyan terhet rakunk valakinek a nyakába, aki most tért meg, amit Isten nem kíván, vagy még nem kíván tőle.
   
Súlyos Isten-kísértés, ha valaki kineveti vagy kigúnyolja Isten beszédét vagy ígéretét, és ezzel lekicsinyli az Ő hatalmát. Egyszer Samáriát körülvették a szíriaiak, és kiéheztették a várost olyannyira, hogy az anyák megették a gyermekeiket. Elizeus próféta tanácsára mégsem adták fel a várost. A király fejét akarja venni a prófétának, de az így szól: Halljátok az Úr beszédét! Holnap ilyenkor bőség lesz! Árpát és zsemlyelisztet lehet majd olcsón venni! A király nem szólt ellene, de a vele lévő főember gúnyolódva mondja: Hacsak az Isten ablakokat nem csinál az égen… „Ímé, te szemeiddel meg fogod látni, de nem eszel belőle.” (2Kir. 7.2.) Isten megzavarta a szíriai sereget, mert erős lódobogást hallottak, és azt gondolták, hogy Izrael külső segítséget kért, és hanyatt-homlok menekültek, otthagyva az egész tábort. Négy leprás fedezte ezt fel, és mindjárt jelentették a városban, hogy a sereg elmenekült, és a sok élelmiszer ott van kinn. Tódult a nép, és agyontaposták azt a főembert, aki kigúnyolta Isten szavát.
   
Ha valaki kigúnyolja Isten szavát, az nagyon komoly büntetést, sokszor halált hoz maga után. Lót vői is gúnyolódtak, és benn is égtek Sodomában. Édesapámnak volt egy kertszomszédja, szilikózisos beteg volt, nagyon fulladt. Édesapám beszélt neki Istenről. Gúnyos hang volt a válasz:
- Mit az Isten? Mit az Isten?  Nemcsak hogy nem hitt, hanem kifigurázta, kigúnyolta mindazt, amit Apu mondott neki. Két nap múlva ez az ember meghalt. Ha az emberek ilyen módon kísértik Istent, ez igen komoly bűn az Úr előtt, ennek nagyon kemény, sokszor azonnali a büntetése!
   
Isten csodatételeit saját ügyeskedésünknek titulálni szintén nagy Isten-kísértés! Egy tetőfedő fenn dolgozott a magasban, csinálta a templom tetejét, és egyszer leesett. Semmi baja nem történt! Mikor felkelt, mindenki csodálkozott, micsoda rendkívüli ember, 15 m magasról esett és nem történt baja. Ő pedig nem adott hálát az Úrnak, hogy a templom építésénél így megsegítette, hanem öntelten mondta, hogy ő ezt meg tudná csinálni még egyszer! Elmentek vacsorázni egy vendéglőbe, ott is mesélte, milyen ügyes volt, és újra meg tudná tenni. Ittak, koccintottak is rá, milyen nagyszerű ember. A vacsora után kicsit lepihentek ott helyben, a tetőfedő is lefeküdt egy 30 cm-es kis padra, ahonnan álmában leesett és meghalt. 15 m magasból leesve semmi baja nem lett, mivel Isten megóvta, de mivel megkísértette Istent azzal, hogy ezt saját ügyességének tulajdonította és hencegett, hogy ezt még egyszer meg tudná csinálni, ezért Isten ítélt felette. Amit az Úr cselekedett hatalommal és dicsőséggel, meg ne kíséreljük saját jóságunknak, ügyességünknek, okosságunknak tulajdonítani, mert Isten a dicsőségét másnak nem adja!
   
Tudatos, szándékos bűnt ismétlődően cselekedni, mondván, hogy Isten úgyis megtart és megbocsát – ez is nagy Isten-kísértés. Sámson is így tett, amikor újra és újra elment Delilához, tudatosan paráználkodott, mert úgy gondolta, hogy ő kiválasztott ember, Isten úgyis vele van. És mi lett a vége? Megalázva, testileg, lelkileg legyengülve rabszolga a filiszteusoknál, gúny tárgya az ellenség előtt…
  
Balesetvédelmi előírásokat, közlekedési szabályokat, általános biztonsági óvintézkedéseket figyelmen kívül hagyni, nem betartani mondván, hogy Isten megvéd – Isten-kísértés! Az Úr Jézust is megkísértette ezzel a Sátán, hogy ugorjon le a templom tetejéről, mert az angyalok úgyis megőrzik, de Ő így válaszolt: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Luk. 4:12.) Viszont az óvintézkedéseket és biztonságosságot is lehet olyan túlzásba vinni, ami már az Istenben való bizalom hiányáról tesz bizonyságot.
   
Szükséges orvosi beavatkozásokat megtagadni – ez is Isten-kísértés! Volt régen egy hívő ember, akinek megbetegedett a pici gyermeke. Úgy gondolta, nem hív orvost, mert ő hívő, az Úr majd meggyógyítja. Imádkoztak érte. Eltelt egy hét. Imádkoztak minden nap, éjjel-nappal. A gyermek mind rosszabbul lett, míg a halál mezsgyéjére ért. Akkor gyorsan hívtak orvost, aki ezt mondta: Most hívtál? Már nem tudok semmit tenni érte… És meghalt a gyermek. Az orvosokat Isten rendelte, Ő adta a tudományt az embereknek, hogy segíteni tudjanak. Várjuk Istentől a gyógyulást, de ne mi szabjuk meg azt a módot, ahogy Ő cselekszik velünk! Sokan meggyógyultak hit által az Úr csodálatos kegyelme folytán, de Istennek ezer útja van, hogy rajtunk segítsen! Simuljunk bele az Ő tervébe!
   
Vigyázzunk, nehogy valaha az Isten-kísértés bűnébe egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, akik félik az Urat és becsülik az ő nevét.” (Mal. 3:16.) Az Isten-kísértés bűnét úgy kerülhetjük el, ha féljük és becsüljük az Úr nevét!</sub></sup>

^{_{Horváth Gábor
Pécs}}