Egy alkalommal  Jézus  e szavakkal  fordult  a néphez  és  tanítványaihoz:
  ?Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg  és
  tartsatok meg  ezért  mindent,  amit mondanak  nektek,  de  tetteikben  ne
  kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt
  elviselhetetlen terheket kötöznek össze  és helyeznek az emberek  vállára,
  de maguk  egy ujjal  sem hajlandók  mozdítani rajta.  Amit tesznek,  azért
  teszik, hogy  lássák őket  az emberek.  Szélesre szabják  imaszíjukat,  és
  köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre
  ülni, a zsinagógában  pedig az  első székekbe. Elvárják,  hogy az  emberek
  köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek  szólítsák
  őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek,  mert egy a ti Mesteretek,  ti
  pedig mindnyájan  testvérek  vagytok.  De atyának  se  hívjatok  senkit  a
  földön, mert  egy a  ti Atyátok,  a mennyei.  És tanítónak  se  hívassátok
  magatokat, hisz egy a ti  tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb  köztetek,
  az legyen a többi  szolgája. Aki önmagát  magasztalja, azt megalázzák,  és
  aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.?
  Mt 23,1-12

  Elmélkedés:

  Kortársainak hamis, kétszínű, a látszatra törekvő vallásosságát leplezi le
  Jézus, aki az írástudók és farizeusok tanítását ugyan követendőnek tartja,
  de cselekedeteiket  nem,  mert azok  ellenkeznek  szavaikkal.  Mindeközben
  nagyon kemény szavakat használ. De ugyanilyen határozottsággal szól hozzám
  is, ha engedek a kétszínűség kísértésének. Ne tegyek úgy, mint azok,  akik
  amikor felfedezik magukban e kétszínűséget, elhatározzák, hogy most  aztán
  megmutatják Istennek,  hogy tudnak  igazán  vallásosak lenni  és  Istennek
  tetszően fognak imádkozni. Vigyázat! Ezzel már megint az ember kerülhet  a
  középpontba  és  nem  Krisztus!  Az  alázatos  ember  nem  önmagát,  hanem
  Krisztust teszi az első helyre.